A rövid ellátási láncok kialakulásának okai évtizedes múltra tekint vissza. Nyugat-Európában már az 1980-as években voltak arra törekvések, hogy a gazdák közvetlenül tudják értékesíteni a termékeiket, kereskedők közbeiktatása nélkül. Sajnos a mai napig nem tudták elérni azt amit eredetileg szerettek volna, ugyanakkor aki járt már Svájcban, Franciaországban (és még sorolhatnánk) az láthatja a hatalmas lemaradást amiben ezzel kapcsolatban vagyunk.

  Mindenesetre valami kétségkívül elindult hazánkban is. Nem igazán úgy, mint az említett területeken, hiszen a magyar emberek zöme lustább annál, hogy közvetlenül kimenjen a termelőhöz a termékért, ugyanakkor a piacokon, vásárokon jelentős érdeklődés mutatkozik a termékek iránt.

És ez a rövid ellátási lánc, hiszen gyakorlatilag a termelő közvetlenül a fogyasztónak értékesíti az előállított élelmiszert kereskedők közbeiktatása nélkül legyen az sajt, lekvár, hús, vagy bármi egyéb.

Ezeknek a láncoknak fontos szerepe van a magyar gazdaságban is, hiszen közvetlenül képes munkahelyeket teremteni jóval nagyobb számban, mint a kereskedelmi láncok, vagy nagyipari termelők. Jelentősen nő a termékválaszték, helyben tartja a fiatalokat, megélhetést ad a vidéknek és még hosszasan sorolhatnánk.

Ugyanakkor látjuk azt is, hogy a jelenlegi rendeletek nagyban korlátozzák is a termelőket. Túrkeve ideális példa erre, hiszen, ha csak Miskolcot vesszük példának, egy ottani kistermelő nemcsak Miskolcon, hanem pl. Egerben is értékesítheti a termékét és még ezen kívül több nagyobb városban. Ugyanakkor kevi kistermelőként nekünk a legnagyobb értékesítési lehetőség 40 km-es körzetben Szolnok (ami jóval kisebb település, mint Miskolc) így a szabályozás számunkra versenyhátrányt jelent. Budapest a termékek értékesítésére jó lehetőség, ugyanakkor nagy a távolság, nagyok a költségek, és eléggé nehéz kiépíteni a piacot a termékek számára.

Mindenesetre a rövid ellátási láncoknak elvitathatatlan előnyei vannak és megvan a maga létjogosultsága, fontos ezeknek a fejlesztése, letisztulása.