Tovább b?vültek a Túrkeve külterületét és azt ott lapuló természeti és kultúrtörténeti értékek bemutatását célzó ökoturisztikai lehet?ségek. A BEKLEN a Nagykunsági Civil Társadalomért Alapítvány közelmúltban kivitelezett programja során kialakításra került egy 16 állomásos tematikus tanösvény, amely egy közel 70 kilométeres kört tesz meg a város körül, számos megtekintésre érdemes helyet érintve, mint például a kunhalmok (Tere-halom, Vén-kerti kurgán stb.), a zártkertek (Lógó-kert, Bocskor-kert, Vén-kert), a gyepek (Pásztó, Bala, Csejt) az egykori tanyavilág és tanyasi iskolák (Túrkeddi-, Fehér-tavi) és sok minden más.

A túra útvonala nem rövid, de úgy lett felf?zve, hogy szakaszonként is teljesíthet?, egy-néhány állomás után vissza lehet térni a városba, és egy másik alkalommal lehet folytatni a túrát. Az állomások megtalálását egy mutatós túravezet?-füzet és néhány a határban elhelyezett útirányjelz? tábla segíti.

A túraútvonal gyalogosan vagy kerékpárosan teljesítve az igazi, egyedül vagy éppen csoportosan.

Igény szerint Fekete István Oktatóközpontban (5420 Túrkeve, Ecsegi u. 22. - 56/361-505 - fiok'kukac'nimfea.hu) lehet kísér?t is fogadni a túrához, illetve ugyanitt lehet hozzájutni az ingyenes túravezet? füzethez.