Eseteink

Mezőtúr Ilona-malom
Mezőtúr város mezővárosi múltjának, ezzel a térség hagyományainak egyik jelképe az 1912-ben épült impozáns Ilona malom. Mind a táj mind pedig Mezőtúr városnak egyik tájtörténeti kulturális jelképe, városképi jelentőségű épülete. Nem sok ember élhet Mezőtúron, akinek születésekor még nem volt ott a malom, így az épület szülőföldhöz és helyhez való kötődés jelképe.
Jól szimbolizálja a világban zajló változásokat, amikor egy a hagyományokat és szülőföldet jelképező épületre bontási engedélyt ad ki az illetékes hatóság, azért, hogy egy LIDL áruház kerüljön a helyére.
A LIDL Mezőtúr városba engedése amellett, hogy külföldi tulajdonú multinacionális cégként egyáltalán nem helyes út vidékfejlesztési szempontból (hiszen helyi erőforrásokat visz el), sajnos élelmiszerbiztonsági okokból is problémákat vet fel. Szentendrén már zártak be LIDL-t romlott élelmiszer miatt, és emellett fogyasztóvédelmi problémák is jócskán adódtak már a LIDL-ben, és konkrét LIDL-botrány is volt.
Számos kérdést vetett fel a LIDL megjelenése sok helyen az országban, amelyekről internetes fórumok sokasága ír. 
Ez már önmagában elég baj lenne vidékfejlesztési szempontból, ami miatt a Nimfea Természetvédelmi Egyesület fellépne, de így, hogy egy helyi tájérték pusztulásával járhat együtt ez a terjeszkedés, még inkább igényli a jogi érdekképviseletet. Ennek megfelelően amint tudomásunkra jutott az ügy, azonnal ügyfélnek jelentkeztünk az első fokú hatóságnál. Első körben az illetékes hatóságok nem ismerték el az ügyben egyesületünk ügyfél jogosultságát, így felügyeleti intézkedés kérésével kértük ügyfél jogállásunk megállapítását.  A hatóság azonban saját hatáskörben elismerte ügyfél jogainkat, így szereztünk tudomást a bontási engedélyről.
Egyesületünk őszinte döbbenettel fogadta azt, hogy az illetékesek nem tettek meg mindent a malom védelme érdekében, így egyesületünk a bontási engedéllyel szemben teljeskörű fellebbezést nyújtott be.
Kérjük mindazokat a mezőtúri barátainkat, és a városvédelemmel foglalkozó civil szervezetek, akik törekvésünkkel az Ilona malom megvédése szempontjából egyet értenek, azok adjanak hangot a helyi sajtóban véleményüknek!

Letölthető dokumentumok

Dokumentum letöltése  Iratbetekintés, ügyfél jog bejelentése, adathozzáférés az Ilona Malommal kapcsolatban első fokú hatóságnál

Dokumentum letöltése  Észak-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kirendelt sége részére teljeskörű fellebbezés Mezőtúr Város Polgármesteri hivatala Építésügyi Hatóságának 19562-2/2007. sz. végzése ellen

Dokumentum letöltése  Ilona-malom bontási engedélye

Dokumentum letöltése  Észak-alföldi Regionál is Közigazgatási Hivatal Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kirendeltség részére fellebbezés bontási engedély ellen

Dokumentum letöltése Észak-Alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal részére fellebbezés végzés ellen

Képek